Az igazi kiváltság ma már nem faji, hanem ideológiai alapú, a progresszív mozgalom uralja a tömegkultúrát és a szórakoztatóipart, mégis áldozati státuszra neveli tagjait, ezzel megakadályozza őket a kibontakozásban, mert felmenti az egyént a sorsáért viselt személyes felelősség alól – írja Carrie Lukas amerikai politológus.
Ha nagyvonalúan fogalmazunk, a nyugati világ a „fehérek kiváltságainak” (white privilege) vehemens kritikájától hangos. Valójában a tömegmédiától az egyetemekig tombol a fehérellenes rasszizmus. A korszellem vitorláját demográfiai megatrendek szelei dagasztják, a horizonton nem látszik nyugvópont. Közben az egyre növekvő nyomás miatt a társadalmi igazságosságra hivatkozva szélsőbaloldali gondolatok kerülnek a politikai fősodor agendájára. Nem igényel különös jóstehetséget megállapítani, hogy nehéz és küzdelmes idők várnak a jobboldaliakra.
Carrie Lukas konzervatív aktivista, ötgyermekes édesanya és az Independent Women’s Forum elnöke.
Fotó: Brain Bar
Már évtizedekkel ezelőtt feltűnt neki, hogy újságírói megkeresések alkalmával az általa vezetett civil szervezetet minduntalan jobboldaliként jelölik – amivel semmiféle gondja nincs, azt azonban nehezményezi, hogy ugyanez a gyakorlat látványosan elmarad a baloldali agytrösztök megszólaltatásakor. Az is szemet szúrt neki, hogy a népszerű életmódmagazinokban szinte sosem ünnepelnek konzervatív nőket, a baloldaliak világképét pedig magától értetődő normalitásként mutatják be. Lukas szerint a nyugati kultúrában éppen „a progresszív világnézet élvez kiváltságot azáltal, hogy alapértelmezettnek állítják be”. Sokan beszélnek rendszerszintű faji kiváltságokról, ám az ideológiai kiváltság problémája legalább olyan mélyen gyökerezik.
A trükk, hogy a tömegkultúra, a média- és szórakoztatóipar csaknem egyöntetű támogatásának dacára a progresszív mozgalmak sikeresen pozicionálják magukat kollektív áldozatként. Olyannyira, hogy ma már éppen az áldozatisághoz társulnak a legmarkánsabb privilégiumok. Az egyik ok, amiért a „woke” stratégia kifejezetten káros a közösség számára, hogy tagjai saját áldozati státuszuk rabjaivá válnak, személyes fixációt építve vélt vagy akár valós hátrányukra.
A globalizáció optikai csalódása, hogy a világot irányító ipari és technológiai rendszerek semlegesnek, személytelennek tűnnek. A kikötői daruk vagy a légiirányító panelek nemcsak technikai infrastruktúrák, hanem kulturális kódok is, a modernitás hatalmi struktúrái, amelyekre nem csak akkor kellene figyelnünk, amikor meghibásodnak.
Hortobágyi T. Cirill főapát szerint a klímaváltozás játszhatott szerepet abban, hogy a helyiség felmelegedett, így a bogarak számára is ideálissá vált a környezet.
De nem csak Trump viselkedése érintette meg, új könyve athéni bemutatóján elárulta, előfordult, hogy sírva fakadt a görögországi gazdasági helyzet miatt.
A nyugati modernitás problémáinak neurológiai gyökerei vannak. Amikor a jobb agyfélteke uralkodni tudott a bal fölött, azok a kreativitás és az élő tudás korszakai voltak, amikor az egyensúly felborult, elkezdtük géppé alakítani a világot – állítja az idei Brain Bar egyik legkarizmatikusabb gondolkodója.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!